Megvolt az ŐS--RoToR első bulija Pesten a
Crazy Mama nevű szórakozóhelyen ,a beengedés után
fél órával már teltház volt ennek kapcsán bizakodva kezdhettünk ,de
ami utána történt az minden képzeletet felül múlt .A közönség kb
500 ember egy emberként énekelte a nótákat a zenekarral ,azt hiszem
életünk egyik legjobb bulija volt. Azt gondolom ,hogy nem csak erre
az egy koncertre álltunk össze ,ennek még lesz folytatása.
Köszönet Szakáts Tibinek ,hogy létrejöhetett ez a
buli.
Videók a buliból hamarosan a youtube-on
Tovább »
Történt, ami történt a DeeZEL
zenekar menetel előre, küzdünk a végsőkig, és ha jó helyen leszünk
a jó időben akkor ebből profitálunk kicsit vagy nagyon. Ez az
iromány az a kategória, amit jól megmondok oszt Bakker, de már ki
nem törlöm !!! Röviden a történet Krisztus után 2010 elejére
tehető , 3 lovag egy dobos két gitáros úgy dönt ,hogy a dicső
ROTOR
zenekarnak hátat fordít, mert az az ördögtől való volt . Maguk
mellé vették egykor szép napokat látott basszgitáros társukat és
egy ifjú titán énekest és neki vágtak a nagy kalandnak, megalakult
a DeeZEL
zenekar. (http://deezel.atw.hu)
joggal remélték a DeeZEL
istentől való ,belecsaptak a lecsóba és a siker nem maradt el,
beneveztek egy muzsikás vetélkedőbe, amin hónapról hónapra tovább
küzdik magukat a "végtelenbe és tovább". hűű
vazze.....................!!!!!
Tovább »
Régvolt talán igaz sem volt ,de a DEEZEL fölvállalt
egy versenyt és a kezdeti szkepticizmus átcsapott egy optimista
reményteli jővőbe.Az FLP cég rendezett egy versnyt ,egy ki mit
tudot és ebből aDEEZEL zenekar hónapról
hónapra maximális pontokkal kerül ki ,ami arra enged
következtetni,hogy amit csinálunk az jó úton halad. ,hogy jó uton
járunk e ? azt ki ki döntse el maga,ízelitónek pedig
klikk a videókra.
A honlapunk is megújult ide is klikk . A legközelebbi
FLP-s buli Junius 6. Budapest Spotaréna.További információ ROTORFAN.HU
oldalon.
Tovább »
Sokadik bulit nyomjuk a

warlike metállal, lassan a zenei anyag is
alakulóban van
HA UTOL ÉR AZ IDŐ
című anyag már 80 %-kos .Megyünk a miskolci RETRÓ buliba november
13.- án December 12.-én Tiszaújvárosban mutatkozunk be. Még az éven
Miskolcra tervezünk bulit ,de a hely és az időpont még nincs meg
.Tehát nyomjuk a "végtelenbe és tovább" A
ROTOR szünetel egyéb technikai akadályok
miatt.
Tovább »
Ismét eltelt
egy kevés idő ,változik körülöttünk minden.Mint az előző blogban
irottak alapján megváltozott a Stone Cold zenekar neve a
végleges DEEZEL
lett.
Elkezdtük
az első album -----demó feljátszását 5 nóta lett
fölvéve ,remekül haladunk.Közben bulizunk itt ott ,de inkább
Szlovákiában. A ROTOR
a
Magyar Dal
Napján csapat Miskolcon
09--13.-án. Bővebb cuccok új klippek irások és még sok más a
ROTORFAN
oldalon
megtalálható.
Tovább »
Eltelt egy kis idő, vannak érdekességek .Elkezdődött a ROTOR új albumának
a felvételei,mely az elmult 20 év legjobb dalait dolgozza
fel,különösen az ÁRVAHÁZ című album legjobb nótáit vesszük
újra.Elképzelés szerint karácsonyra kapható lesz. Ismét megyünk a
táborba szombaton 2009.07.04. a ROTOR zárja a bulit.
A STONE COLD is
pörög ,új anyag ,új nóták ,studiófelvéte,l bulik ,tehát van mit
csinálni.2009.07.02.csütörtökön szintén a táborban nyomakodunk. A
tervek szerint a STONE COLD mint
zenekari név megszünik ,még keressük a lehetőségeket ,hogy mi
legyen a zenekar neve .
Tovább »
Sok minden történt az elmúlt hónapok alatt , talán a
legfontosabb,hogy elfogyott a ROTOR
anyag.
Aztán voltak rossz meg, jó dolgok amik sűrítve kezdeném
azzal,hogy ősztől alig nyomtunk bulikat
Szentesi Janó betegeskedett ,de már hál
isten meggyógyult és megoldódott a probléma,Tamás Svájcban bulizott
a zenekarával .Én közben elkezdtem
ismét szólógitározni (Ferenczi László),alakult is 2 zenekar a
WASABI
http://www.rotorband.com/wasabi.html
és a HAMMER
de ez utóbbi neve még nem biztos.
http://www.stonecold.design-web.sk/
Az utóbbi már kora tavasszal koncertezni fog , de ez még a
jövő zenéje.
A ROTOR új
albuma már készülődik 4 szám már alakulóban. Az időhiány leküzdése
után szerintem újfent új nótákat fogunk próbálni.
Tovább »
Voltunk a szigeten ami elég nagy megtiszteltetés bekerülni a
legjobbak közé.
Tovább »
A JMB elmaradt ,de volt ROCKTÁBOR ami jó és szép volt .Készült
kisfilm is róla Klikk IDE
Indulunk Szlovákiába
jónak igérkezik.KLIKK A KÉPRE
Tovább »
Ismét bulik lesznek a ROTOR házatáján JMB
---- ROTOR ROCK
TÁBOR ---SZIGET
közben csendesen fogy az új album szépen ahogy kell
.
Tovább »
Megvolt a lemezbemutató buli Miskolcon a Gárdonyi Műv-házban
.Nagyon jól éreztük magunkat és reméljük a közönség is ,sokan
jöttek el és ezúton köszönjük a nézőknek a remek hangulatot.
Készült egy kis videó is amit itt
megnézhettek:
Fotók is készültek
itt,(klikk)
Tovább »
Rég irtam a blogba,de történt ami történt a lemez a boltokban a
kritikák kiválóak 
Tovább »
Történet lassan véget ér megjelent a Mexikói
anyag Árvaház cimmel Kapható Amerikában és
Délkeletázsiában
Tovább »
Tehát eljött az idő amikor biztosat tudunk ,hogy mikor jelenik
meg az új anyag A MetalHammer kiadó December 10-re igérte a
megjelenést
Tehát Acélba Zárva 2007 12.10.
Tovább »
Na rég irtam................ a blogba, de lassan történnek a
dolgok ,mint lemezkiadás ACÉLBA ZÁRVA december
elején a kiadó szerint boltokban az anyag, tehát karácsonyra vagy
mikulásra az anyag a fa alatt van. A gyerekek nem holmi barbi
babákat meg kisautót kérnek a szülőktől, hanem a
ROTOR Acélba Zárva albumát. Karácsonykor
az emberek nem a csendes éjt hallgatják majd, hanem a
ROTOR Csak Egy Darab Fém című zenéjére
vágják föl a pulykát az ünnepi aztalon, könnyes szemekkel
csomagolják ki, meghitten az ajándékokat és közben szól a
Hevy Metal. Az asztali áldáskor pedig elhangzik a
Metal Az Isten című szerzemény.
Tovább »